…és egyben a világ egyik legmélyebb medencéjében
Magyarország, hajnali öt az eső zuhog. Mindenki álmos, alig látjuk egymást. Akit még nem ismertünk annak bemutatkoztunk majd elfoglaltuk a helyünket és iskolánk egyik oktatója beült a volán mögé, és kisbuszunk elindult egy felejthetetlen kaland felé.
A magyaroszági és a szlovák időjárás némileg kétségbe ejtett mindenkit, hiszen két napos búvértúránk része volt egy velencei körséta is. Elsősorban természetesen a búvárszívek közepén a merülés állt, de senki sem szeretett volna nyakig érő sárban és esőben gyönyörködni a velencei látképben. Ezért alig bírtunk magunkkal a hosszú úton. Tizenegy óra zötykölődés után csapatunk megérkezett Olaszországba.
Olaszország kellemes csalódásként ért mindenkit, a Nap hét ágra sütött az olaszok pedig rendkívül barátságosan fogadtak bennünket és mindenben segítőkészek voltak. Természetesen azzal nem számoltunk, hogy délután siestát tartanak így csapatunk éhes farkasfalkaként kutatta a várost, némi élelem után. Találtunk is egy pont a magunkfajták számára nyitva tartott éttermet, és jól belakmároztunk.
Jómagam személy szerint sosem voltam még Olaszországban így egyre inkább nyűgözött le az ottani légkör. Az emberek, a nyüzsgés, a pálmafák, és a közelgő merülés mind mind izgalommal töltött el.
A szállásunk egy remek kis szállodában volt, amit rögtön el is foglaltunk. Pár óra szabadprogam következett amit mindenki pihenéssel töltött. A merülés az Y40.ben, rohamosan közeledett.
A kocsi begördült az uszoda területére, búvárcsapatunk pedig az izgatottságtól szinte berobbant a helyre. Az Y40 hangulata az első lépésnél ámulatba ejtett mindenkit. Egy mesterségesen kialakított víz alatti birodalom ölelt minket körül. A boltív mely alatt átsétáltunk kapu volt a merülőmedencéhez, és mellettünk illetve a fejünk felett búvárok és egy csapat freediver úszkált. Ide- oda kaptuk a fejünket, azt sem tudtuk hova nézzünk. Elfogott a kalandvágy és úgy éreztem, hogy egy csodálatos és különleges világ kapuját léptük át.
Az átöltözést követve a merülés vezető elmondta, hogy mi hol található a medencében, hol merüljünk le, és hol jöjjünk fel a merülésünk végén. A hely saját felszereléssel rendelkezett, így mindenki kedvére válogathatott a jacketek, redutktorok és egyéb felszerelések paradicsomában.
A 33 fokos termálvíz szinte simogatott a mélység pedig hívogatott. 10 méteren alagutakat és különböző átjárókat fedezhettünk fel, majd ezeket hátrahagyva egy 40 méter mély kráter tátongott lebegő testünk alatt. 30 méternél még nem jártam lentebb, így a Deep specialitás búvártanfolyamom keretében már alig vártam, hogy alámerüljünk. Közelebb úsztam a merülőpáromhoz, és követve a többieket elkezdtük a süllyedést. Lefelé menet folyamatosan figyeltem a computerem kijelzőjét és a többieket. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy mindenki rendben van, és élvezik a merülést hiszen nem én voltam az egyetlen aki nem járt még ilyen mélyen. Ekkor merülőpárom megkocogtatta a vállam és a fejem melletti falfelületre mutatott. A falon fekete betűkkel virított a “35m” felirat. Egy pillanatra megálltam és lepillantottam. 5 méter választott el a kráter aljától, amit lassan és biztosan el is értem.
Lent megálltam. Ránéztem a nyomásmérőmre és a kezdő búvártanfolyamon tanultak szerint megfigyeltem hogy mennyivel gyorsabban használom el a levegőt minden egyes lélegzetvétellel, ebben a mélységben, mint sekélyebb vizekben. Fölnéztem. Fölöttem 40 méternyi víz, és én a feneketlen mélység alján térdeltem és csak pislogtam fölfelé.
Talán a nitrogén is közrejátszott, de meglepő eufória fogott el. Körbenéztem, a többiek is lubickoltak a boldogságban. Mindenki biztonságban volt, és mindenki láthatóan mosolygott a reduktora mögött. Fotózkodtunk, néhányan ölelkeztek, már ahogy azt a felszerelésük megengedte, majd pár perc után lassan megkezdtük az emelkedést. A biztonsági megálló után be kellett fejeznünk a merülést, hiszen a megengedett 40 perces időtartamot túllépve így is 55 perc után jöttünk ki a vízből és még így is maradt 80bar a palackomban. Mint ahogy mindegyik merülésemet, ezt is fájó szívvel fejeztem be. A víz alatti világ nem akart elengedni, egyre inkább hívogatott vissza. A felszínre érve mindenkinek fülig ért a szája.
Az álmunk mély és hosszú volt az olasz szálloda kényelmes ágyaiban. Álmunkban visszatértünk a tengerkék vízbe, és újra megjártuk az ember által épített feneketlen mélységet.
Másnap ismételten szikrázó napsütés fogadott minket, és belevetettük magunkat a velencei rengetegbe, árusok, épületek csodái, a tenger és csupa színes kavalkád vett minket körül. A nap perzselt, és mi lankadatlanul jártuk a vízen úszó csodavárost.
Taxihajóval végül visszatértünk a parkolóhoz ahol a kocsik álltak és egy utolsót szippantottunk a tengeri levegőből, majd fájó szívvel elindultunk kis országunk felé. Hosszadalmas dugók és órák után meg is érkeztünk, vissza a realitásba.
Azóta ahány búvártársammal beszéltem ők is, akárcsak én szívesen gondolnak vissza a Padovában eltöltött két napra és a felejthetetlen merülésre az Y40 medencében, a világ legmélyebb és legcsodálatosabb medencéjében.
Sz. Sára